Gere Dávid Márk

Üdvözlöm honlapomon! Ez nem egy szuper honlap. Ez egy hírforrás tőlem. Csak egy egyszerű forrás...
 

A megváltás mibenléte

Ha az ember abban az állapotában maradna, amibe a bűnbeesés után jutott, az tragédia volna. Merthogy többé nem is álmodozhatna arról, hogy valaha visszaáll az a boldog állapot, amelyet a teremtés kezdetekor magáénak tudhatott. De még nem is ez a legnagyobb baj! Ha minden így marad, a földi élet után ugyanaz a pusztulás vár rá, mint minden más földi teremtményre: a növények elszáradnak, az állatok elhullanak, testük anyaga pedig visszakerül a föld körforgásába. Ez az ember számára szörnyű jövő lenne. Szinte értelmetlen is lenne az életünk, ha nem élne bennünk a remény, hogy ez megváltozik.

Valahogy jóvá kell tenni, amit elrontottunk. De hogyan? Isten egyértelműen jelezte, hogy ez vár ránk, ez a bűn következménye. Ki tudna ettől megmenteni? Ha Isten kimond valamit, akkor annak úgy kell lennie. Ezért nem intézheti el egy „jó, mindegy”-gyel.

Maga Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nekünk! A történelem egy adott pillanatában Isten úgy döntött, hogy Fiát emberi alakban küldi el hozzánk! Jézus tehát Istenemberként lép közénk. Istenként egészen szent és tiszta, méltó arra, hogy az Atyától bocsánatot kérjen, emberként pedig egy közülünk, aki a teljes emberiség nevében vállalhatja fel az emberi bűn jóvátételét. A bűnt úgy magyaráztuk, hogy az ember Isten helyébe lépett, ezzel szemben a megváltáskor az Isten lép az ember helyébe, felvállalja, hogy ártatlan áldozatként jóvátegye az emberi bűnt. Jézus keresztáldozata így megváltó áldozat lesz, melyben Jézus szenvedésével megfizet valamennyiünk bűnéért. Mindazok, akik Jézus keresztáldozatára hivatkozva hittel kérik a Mennyei Atya irgalmát, meg is kapják azt: kinyílik számukra a Mennyország kapuja és földi életük után visszatérhetnek abba az állapotba, amelyet a teremtés rendjében a Mennyei Atya az embernek szánt. Örökké boldogok lehetnek!

Hogyan tudjuk ezt az irgalmat kérni?

A Mennyei Atya azt akarja, hogy Jézushoz kapcsoljuk életünket! Ennek első és legfontosabb lépése a keresztség.

A keresztség lényegileg kapcsol bennünket Istenhez. Kifejezzük, hogy hozzá tartozunk, az ő tanítását akarjuk követni. El akarunk vetni mindent, ami bűn, mindent, ami az ő ellenére van és megújult emberi életet akarunk élni. Olyat, amelyben a legfőbb célunk, hogy a Mennyek országába jussunk! Minden dolog, amit a földi életünkben teszünk, ami törekvésünk és elhatározásunk, valahol azt a célt szolgálja, hogy Istennek tetsző, minél értékesebb emberi életet éljünk és valahogy kiérdemeljük a mennyországot.

A keresztség szentsége alámerítés, még akkor is, ha ma a katolikus keresztségek többsége vízzel való leöntéssel valósul meg. Mert az alámerítés azt fejezi ki, hogy eltemet bennünket a víz, azaz meghalunk ennek a világnak, mindennek, ami rossz értelemben ennek a világnak a része: a bűnnek, az önzésnek, a birtoklás féktelen vágyának, a másik legyőzésének, a saját magam középpontba helyezésének. A vízből való kiemelkedés pedig az újjászületés: ahol az életem azért szent, mert a Szenthez (Istenhez) tartozom, aki önzetlen és odaadó. Ezért én is önzetlen és odaadó szeretnék lenni, elsősorban isteni értékekben akarok gazdagodni, másokat akarok segíteni és szolgálni akarom az emberek boldogulását és az áldott békét. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy ez túl sok és lehetetlen. De megfogalmazom fordítva is. Valószínűleg nem akarsz egy önző ember lenni, aki csak a magadét nézed és mindenkit mindenáron -akár fájdalmat okozva is- le akarnál győzni. Nem tartod értékesnek azt az embert, aki tobzódik az anyagi javakban, aki mindent megtehet, aki uralkodni akar másokon és akinek az élvezetekben való elmerülés jelenti az életet. Az élet ennél jóval magasztosabb, jóval többre hív és jóval több benne a lehetőség is. A mások szolgálatában megszentelődött emberre ezrek néznek fel, mert megcsillan bennük Isten szeretete, amire mindannyian vágyunk.

A keresztségben a vízzel való leöntéssel egyidőben a következő mondat hangzik fel: „…megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Ezzel pedig az ember számára kinyílik a lehetőség, hogy a Szentháromsághoz tartozzon: alkosson és gondoskodjon, mint az Atya, hozzon áldozatokat, tanítson és tanúskodjon, valamint az Atya szeretetével forduljon az emberek felé, mint a Fiú és akarja a világot jobbá tenni, tüzesen, mint a Szentlélek! A keresztség tehát egy szép küldetés. A legszebb, amit el tudunk képzelni!

Az ember a keresztsége után a megszentelő kegyelem állapotába kerül és az „áteredő bűn” terhétől mentes lesz. Áteredő bűnnek az emberiség közös bűnösségét nevezzük, amely az első bűn következményeként minden emberre átkerül a fogantatás által. Ennek következménye a rosszra hajló akarat (könnyebb a rosszat tenni, mint a jót) és az értelem elhomályosultsága (a tudás megszerzése és a dolgok megértése erőfeszítést kíván). A keresztség eltörli az áteredő bűnt, a megkeresztelt ember a megszentelő kegyelem állapotába kerül. A következmények azonban fennmaradnak, továbbra is könnyebb tenni a rosszat és a jó erőfeszítést igényel, csakúgy, mint a tudás megszerzése és a dolgok megértése.

Földi életünk számtalan terhe tehát a keresztséggel korántsem oldódik meg. Jézus ezért lelki erőforrásunknak alapítja meg az Oltáriszentséget, görög nevén Eukarisztiát.

26Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” 27Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. (Mt 26,26-28) — Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (Lk 22,19b)

Az Oltáriszentség Jézus teste és vére a kenyér és a bor színe alatt. Ez egy nagyon különleges dolog. Jézus kiválasztja az akkori idő két legfontosabb táplálékát a kenyeret és a bort. Ezek nélkül elképzelhetetlen lett volna az emberi élet. Ezt a két táplálékot változtatja át saját testévé és vérévé, hogy megértsük, olyannyira van Rá, Jézusra szükségünk, mint a kenyérre és borra. Vagyis a lélek élete ezentúl nem képzelhető el Jézus testének és vérének vétele nélkül. Az Oltáriszentség nyilvánvalóan lelki táplálék, szellemi eledel. Az átváltoztatás az utolsó vacsorán megy végbe Jézus szavaira. A kenyér lényegileg Jézus testévé, a bor lényegileg Jézus vérévé válik, azonban a kinézete (színe) nem változik meg, azért, hogy táplálék maradhasson. A kenyér és bor látható jele mögött láthatatlanul elrejtőzik Jézus. Amikor az utolsó vacsorán átadja a saját testét és vérét az apostoloknak, ezzel a gesztussal világossá teszi, hogy értünk adja az életét. Amit nagycsütörtök este az utolsó vacsora asztalánál jelképekben láttak az apostolok, az néhány órával később, nagypénteken délután 3 órakor a maga fizikai valóságában is láthatóvá vált: Jézus odaadta értünk az életét a kereszten!

„Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” – parancsolta Jézus. Ettől a naptól kezdve – a nagypénteket és a nagyszombatot kihagyva- a Jézusban hívők az utolsó vacsorát megjelenítve emlékeznek Jézusra. Kétezer éve, minden nap. Ez a szentmise. Minden szentmise az utolsó vacsora látható és hallható formája, amelyben Jézus működik, a pap kölcsönadja neki emberi mivoltát, ezért a pap szájával hangzik fel: ez az én testem…, ez az én vérem…, mely értetek adatik. S ahogyan Jézus is szétosztotta közöttük a lelki táplálékot, úgy a szentmisében is minden arra felkészült jelenlévő részesülhet Jézusból az áldozás során.

Miért van erre szükség? Szükségünk van az erőre, Jézus erejére, hogy azt tegyük, amit a keresztségben elhatároztunk (vagy amit a szüleink elhatároztak számunkra): életünkkel megszenteljük és jobbá tegyük a világot. S eközben persze mi is növekedjünk.

Minden szentmisén áldozhat, aki erre felkészült. A felkészülés (feltételek) nem nehezek. Lelkileg úgy készülünk, hogy megtisztulunk a bűnbánatban (ha szükséges gyónunk – erről később lesz szó), valamint imádkozva várjuk, gondolunk arra, hogy Jézus velünk lesz. Testileg két feltételnek kell eleget tennünk: az egyik az egy órás szentségi böjt, ami azt jelenti, hogy az áldozás előtt 1 órával már nem ehetünk semmit (kivéve persze a betegség esetét, ahol esetleg ez nélkülözhetetlen), valamint második feltételként még hozzá vesszük, hogy megfelelő ruhában járulhatunk a szentáldozáshoz.

Azok számára, akik voltak elsőáldozók, a húsvéti ünnepkör folyamán legalább egyszer kötelező szentáldozást végezni. Ez az időszak hamvazószerda és pünkösdvasárnap közé esik.

A keresztség és az Oltáriszentség beavató szentségek. Ez azt jelenti, hogy szorosan összekötnek bennünket Jézussal. Három ilyen szentség van, a harmadik a bérmálás, de arról nem most lesz szó.

Viszont az a tapasztalatunk, hogy nem mindig minden sikerül úgy, ahogy azt eltervezzük, sőt néha valami oknál fogva szándékosan is képesek vagyunk rossz döntést hozni. A keresztség Istenhez kapcsol bennünket, de minket körülvevő világ azért sok olyan kisértést hordoz, aminek -sajnos- engedünk és ilyenkor bizony rosszat teszünk.

Nem minden rossz azonos súlyú. A bűnöket elsősorban nem a következményeik alapján ítéljük meg, mint a világi életünkben, hanem elsősorban a szándékaink alapján. Ez nagy különbség! Míg a világi törvények többnyire akkor büntetnek meg bennünket, ha a rossz döntéseinknek megszületik a rossz következménye is, a bűn megítélése más. A bűn már a szívben felébredő rossz vágyakozások szabadon engedésével létrejön, súlyosságában pedig egyáltalán nem a következmény a mérvadó, hanem az elhatározás mértéke.

Próbálom példákkal szemléltetni, hogy érthetőbb legyen. Ha valaki nem vesz jegyet és úgy száll fel egy tömegközlekedési eszközre, akkor csak akkor büntetik meg, ha az ellenőrzésen megbukik. Másik példa: ha valaki ittas állapotban hazavezet és nem okoz balesetet és nem is ellenőrzik, akkor az megússza az esetet. Ellenben, ha ellenőrzik, elveszik a jogosítványát, ha balesetet okoz, akkor pedig börtönbe is zárhatják.

A bűn megítélésben alapvető szempont, hogy objektíve mennyire súlyos a dolog, mennyire tudta az elkövető, hogy bűnt követ el, valamint mennyire akarta elkövetni a dolgot. Egy családapa hosszú túlórára kényszerült egy olyan éjszaka után, amit két gyermeke is lázasan végigsírt. Hazafele nem vett észre egy közlekedési jelzést, ezért súlyos karambolt okoz. A tett objektív súlyos, de nem tudatosan követte el és nem is akart rosszat senkinek. Ezért a bűne nem „halálos bűn” megítélésű, mert halálos bűnnek azt nevezzük, amikor valaki objektíve súlyos dologban, tudva és akarva követ el bűnt vagy mulaszt el valamit. A világi hatóságok valószínűleg megbüntetik, Isten azonban másként látja ezt.

Egy fiatal egy éjszakai összejövetelen alkoholt fogyaszt és könnyű drogot használ. Bár tudja, hogy még a szerek hatása alatt van, mégis felajánlja egy fiatal lánynak, hogy hazaviszi, mert reménykedik egy kapcsolat kialakulásában. Az úton -Istennek hála- nem történik semmi, a lány kiszál, hazamegy, a fiú pedig -tudva, hogy nagyon veszélyes volt, amit tett- kicsit tovább hajt és egy parkolóban kialussza magát. Milyen „rendes”, gondolhatnánk az utolsó pontra figyelve. Pedig, valószínűleg tisztában volt a drog hatásaival, tudta, hogy nem jó, amit tesz, ezzel szemben akarta használni ezeket. Sanszos, hogy már ez halálos bűn volt. De az, hogy autóba ült ilyen állapotban, tudta, hogy objektíve súlyos cselekedetre készül és a lány figyelméért mégis akarta, ez szinte biztosan beleillik abba a kategóriába, amit „halálos bűnnek” nevezünk. Nem lett következménye, a világi hatóságok nem is tudnak róla, a törvény előtt nem bűnös, Isten azonban másként látja ezt.

Ha egy tett nem objektíven súlyos tett vagy mulasztás vagy nem tudja az illető, hogy amit tesz vagy mulaszt az súlyos, vagy nem akarja azt elkövetni szándékosan, akkor az a tett nem halálos bűn, hanem bocsánatos bűn. Persze, ha a szándékosság egyáltalán nem áll fenn, akkor még csak nem is feltétlen bűn. Véletlenül nem lehet bűnt elkövetni, azonban, ha feladatom figyelni valamire és nem teszem, akkor az nem véletlen, hanem mulasztás. A mulasztás viszont bűn.

A bocsánatos bűntől bűnbánattal tudunk megszabadulni. A bűnbánat lényege, hogy kifejezem Isten felé a jóra való készségemet, bocsánatot kérek tőle az elkövetett rosszért vagy mulasztásért.

A halálos bűn lelki halált okoz. Olyan, mintha kiiktatnánk a keresztségünket. Ezért az észlelt halálos bűn esetében az embernek meg kell tennie mindent, hogy mielőbb helyreállítsa a kapcsolatát Istennel, vagyis újra létrejöjjön számára a megszentelő kegyelem állapota. Ennek első lépése a tökéletes bánat felindítása. Ilyenkor bűnbánó imában ki kell fejezni Jézus felé a legmélyebb sajnálatot az elkövetett bűn felett és meg kell ígérnie a bűnbánónak, hogy amint lehet, a bűnbocsánat szentségéhez járul (gyónni fog). Erre nincs kötött szöveg, bárhogy, de mielőbb ki kell ezeket fejezni Jézus felé, hogy mielőbb védelmet szerezzen a bűnbe esett ember a Sátán ellen. A második lépés a szentgyónás mielőbbi elvégzése. Bárki, bármikor kéri, egy katolikus pap szinte azonnal rendelkezésre áll, ha egy ember gyónni szeretne.

A bűnbocsánat szentségét természetesen nem csak halálos bűn esetén használjuk. Évente egyszer kötelező a szentgyónás minden katolikus számára. Karácsony és húsvét előtt nagyon ajánlott, viszont ennél sűrűbben javasolt (1-2-3 havonta) szentgyónást végezni. A keresztség és a bűnbocsánat szentségét kivéve a többi szentséget csak a megszentelő kegyelem állapotában szabad felvenni (a keresztség és a bűnbocsánat ugye épp ezt az állapotot hozza létre), ezért a szentségek felvétele előtt mindig el kell végezni a szentgyónásunkat.

A szentgyónás (bűnbocsánat szentsége) lényege, hogy a bűnbánó az irgalmas Jézussal találkozik. Az ember megfogalmazza a bűnösségét és a hiányosságait, megígéri, hogy változtatni fog és a jóra törekszik, a pap imádkozik a bűnbánó felett, az Atyánál Jézus keresztáldozatára hivatkozik, majd az irgalmas Jézus nevében feloldoz a bűntől.

—Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt elkerülöm.

—Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét! És ÉN FELOLDOZLAK TÉGED BŰNEIDTŐL AZ ATYA, ÉS A FIÚ, + ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN.

A szentgyónásban a bűnbánó elégtételt kap, mely jócselekedet vagy imádság a gyóntató pap megítélése szerint. Ezt a bűnbánó a kapott útmutatások szerint köteles elvégezni. De mi az hogy köteles? Isten irgalmas hozzánk a szentgyónásban, nem tennénk meg mindent, hogy ezt megköszönjük neki? Az elégtétel elvégzése ennek a köszönetnek a kinyilvánítása.

Ebben a szakaszban tehát megtudhattuk, hogy Isten mit tett és tesz azért, hogy az ember a bűnei ellenére üdvözülhessen, vagyis hogy minden önmagának okozott tökéletlensége ellenére a mennyei örök boldogságba jusson.

 

 

Jó munkát!

Márk atya